Grandpierre Atilla: Őstörténelmünk és az ősi művészet 

(Molnár Tamás kiállításának megnyitója)

Őseink génjeinkben élnek, hiszen az öröklődéssel örök kincset kaptunk és adunk tovább: őseink génjeit, személyesen, csak fel kell fedezzük bennünk őket, mint a Természet akaratát. Ebben segít, ha látjuk, tudjuk, mit éreztek, mit fedeztek fel őseink a Természet akaratából, mit tartottak annyira fontosnak, hogy megörökítsék, mi az, ami belőlük és szerintük érdemes arra, hogy tovább éljen. 

Hogyan lehet felfedezni az életet? Van egy jó kiindulópontom. Képzeljük el, mi lenne, ha semmi sem akadályozna bennünket, ha csak rajtunk múlna, akkor milyen milyen életet választanánk? Képzeljük el, hogy a jelen pillanatban egy hatalmas szem vagyunk az életünk közepén. Képzeljük el, hogy látunk. Látjuk a sorsunkat, és belső erőink mozgósításával olyanná tudjuk varázsolni az életünk filmjét, amilyenné szeretnénk. A képzeletnek varázserejevan. A művészek feladata, hogy éljenek vele, hogy megmutassák, hogyan tudja a képzeletjobban segíteni az életünket kiteljesítésében.

A képzelet a világfolyamat alapelve. A képzelet a kozmikus teremtőerő megnyilvánulása. Az emberiség tudása az alkotóerő terméke. Minden tudás először a képzeletben született meg. Ahhoz, hogy életünket felemeljük, mozgósítani kell minden belső képességünket, legelőször képzeletünket.A művészetnek látnoki erőre kell szert tennie, a képzelet erejével felmutatni azt a világot, amely még nincs itt, de amelynek el kell jönnie, mert olyan szép, hogyha nem létezne, akkor ki kellene találni.

A művészet képes kilátni a kicsinyes társadalmi perpatvarokból, felülemelkedni a kor szellemi korlátain. A művészet képes elvezetni egy olyan világba, amelyet az ismeretek rendszerezett tudományos módjával nem tudunk megismerni, de a művészet képes közvetlenül átélhetővé, felfedezhetővé tenni – írja Kodály. A művészek azértművészek, pontosabban a teljességre fogékony, lelki-szellemi alkotóerővel élő lények, hogy teljes szívükkel-lélekkel, gondolat- és érzés-érzékelő képességükkel, átélő és átlényegülőképességükkel közvetlenül átéljék a világot és teremtőerejét, megtapasztalják azt a világot, amire a tudósok csak közvetett módon, csak érintőlegesen tudnak következtetni.

Látnoki erővel mélyebben láthatjuk a jelent, mint a fogyasztói társadalomnak magukat alárendelőtársaink. Látnoki erővel láthatjuk igazi önmagunkat, látnoki erővel láthatjuk egymást. Nemcsak azt, amilyennek most látjuk magunkat, a kor szemellenzői között, a szűkös szellemi látóhatárok között, hanem istenigazából, teljesen, úgy, ahogy az életet élni kell. Láthatjuk azta lényt magunkban és egymásban, akik valójában vagyunk, akik valójában lenni szeretnénk, és akikké válhatunk. Láthatjuk a magban a fát, a rügyben a virágot, embertársainkban és magunkban a teljes képességeit kibontakoztató embert. S ha így teszünk, lobogó életláng csap fel minden sejtünkből. 

Őseink a rézkor, a bronzkor és vaskor évezredeiben is jószerivel az Aranykorban éltek, és ennek csak egy évezrede szakadt vége. A Föld legnagyobb természetes tájegységén, a nyolcmillió km2-es eurázsiai síkságon őseink száguldoztak évezredeken át. Fölöttük a Világegyetem jelző-központjai, az állatöv csillagképeit alkotva, köztük Nimród őskirály, Hunor és Magor, az Ikrek. Őseink tudták, hogy a Világegyetem él, hogy a Nap él, és jelképeiknek a Világegyetemet, a Napot, a Természet akaratát hordozó égi és földi élőlényeket választották. Az állatokban, a növényekben a Természet akaratát érzékelték. Így jelent meg a körülöttünk látható jelek világa: a Nap-szarvas, a Csodaszarvas, a madáremberek, még a varázslók magas, csúcsos süvege is a kozmikus erők, a kozmikus tudásközvetítője.

Varázslatos világ! Varázslók világa! Hogyan eleveníthetjük fel az őseink legfontosabb jelképeiben rejlő örök értékeket? Nyissuk meg külső és belső szemeinket, és tisztítsuk meg vevőkészülékeinket, mert őseink folyamatosan üzennek, bent a sejtjeinkben élő öröklét adóin át, itt kint pedig, ha körülnézünk ezen a kiállításon, ha körülvesszük magunkat őseink jelképeivel, ha ráeszmélünk arra, hogy körben-körben, a Napból, a csillagvilágból, a Világegyetemből őseink folyamatosan üzennek nekünk. Ha megérezzük ezt az üzenetet, mi is fogékony, eleven, emberi lényekké válunk, eggyé válhatunk a Természet kozmikus áramkörével.A teremtőerővel bíró mágikus művészet természetszerűen életközpontú és természetközpontú. A mai művészet gyakran művi, széttöredezett, esetleges, súlytalan.

A művészet jövője, hogy levesse művi voltát, és visszataláljon a felszabadító, természetes életerőkhöz, visszataláljon az egyetemes, teljesebb igazság és szépség útjára.A művészet képes ráeszmélni egy teljesebb, igazabb, valóbb valóságra. A művészi érzékelés a valóság lényegére irányul, ezért szükségképpen arra hivatott, hogy felfogja, megértse, mi a világ, a Természet, a Világegyetem üzenete az ember számára. Ehhez teljes elménk minden előttünk ismert és ismeretlen erejét mozgósítanunk kell magunkban.

Életre-halálra megy a játék, a tét: életünk, nemzetünk, az emberiség életének értelme. Bartók azt mondja, hogy létezik egy természeti erő, ami a zenei alkotóösztön. Nemcsak a zenei alkotóösztön, minden alkotóösztön igazi természeti erő. A bennünk élő összes természeti erő megelevenítése és legmagasabbra röpítése a legvégső természeti törvény, az élet törvénye, az Élő Világegyetem alaptörvénye.Az életközpontú és természetbarát társadalomnak előbb-utóbb meg kell születnie. Csak el kell határozzuk, például minden reggel, és magunkban, hangosan kimondani: életemet felemelem.

Ez egy hadüzenet a tunyulásnak. Mindenki megteheti, az is, akinek a gázszámla befizetése nyomja a vállát. És ha mindannyian hadat üzenünk a tunyulásnak, és mozgósítjuk minden belső energiánkat, művészek, alkotók, minden élni vágyó, élni szerető ember, akkor életünk ugrásszerű fejlődésnek indul. És ez az igazi cél, őseinké éppúgy, mint mindannyiunké.Találjunk egymásra.