AZ ÜRES KORONA - A pánikbiznisz

A félelem jó üzlet. Mint minden, ez is Amerikából érkezett. A kampányguruknak nem volt nehéz rájönniük, hogy szeretettel, békességgel, örömmel, üdvtannal és emberséggel nem lehet aktív, mozgatható közösséget szervezni. Maradt a félelem, a megvetés és a gyűlölet. Az örök ádáz harc! A polgárháború bizsergető, zsigeri előérzete! Nézem a képeken a végeláthatatlan üres polcokat. A lázas semmit, amelyekhez először a fejeket kellett kiüríteni. Módszeres agymosó, gondolatlúgosító technikákat alkalmazva a robotizált fogyasztóval szemben.

A média -mint korlátlan és felsőbbrendű hatalmi ág és erő-, kivonta magát minden felelősség és ellenőrzés alól. Ő "csak" tájékoztat! Hogy miről, mit és hogyan, abba nincs jogi és erkölcsi beleszólása senkinek, a szabadon malterozó (falazó) kőműveseken kívül. A nézettségi mutatóknak, a klikkeléseknek, a kattintásoknak, a lájkoknak komoly üzleti értéke van. A "rémhíradók" korában már csak a negatív hír: A HÍR! Ebben a globális disznóólban ez lett a termékeny tápanyag, a moslék.

És valljuk be őszintén: -Tudat alatt és felett imádunk félni, rettegni, besz@rni. Imádjuk a horrort, a kibelezést, a patakokban folyó vér szörnyű látványát. Kéjesen ízlelgetjük magunkban: - Hej, ha én is tömeggyilkos lehetnék!- Ez a végtelenített borzalom sugárzik, folyik, ömlik, csöpög a nap minden órájában és percében. Telefon, rádió, tévé, színház, mozi már csak aberrált és beteg devianciát sugároz. A digitális korszak rémisztően gonosz vírusos hatása már mindenhol és mindenkiben fellelhető.

A stressz, az ideg, a szeretethiány, a monoton mosolytalanság csak a felszín. Alatta már ott tobzódnak ugrásra készen a felheccelt gyilkos indulatok. Menj ki az utcákra! Mindenhol dudálás, kiabálás, lökdösődés, köpködés és verekedés. Nézz bele a számítógépedbe! Mindenhol anyázás, orbánozás, fletózás, komcsizás, libsizés, nácizás. A lebutított kommentelők arctalan állatkertjéről már ne is beszéljünk. A paravánok mögé elbújt, rettentően bátor neander-völgyi véleményvezérek láthatatlan maszkjából azonnal kiugrik a kőbalta. Sunyi butaságukkal és félelmükkel szövik és nyálazzák tele a világhálót.

Bár ez sajnos világjelenség, de Magyarország a megosztottságban és az öngyűlöletben magasan fent van a dobogó tetején. Verjük a lécet. Be kellene látnunk, hogy mentálisan nagyon beteg, sok tekintetben kiégett, hitetlen és boldogtalan ország vagyunk. Amikor valaki a személyes, belső lelki boldogságát külső, anyagi eszközökben és tárgyakban keresi. Amikor valaki görcsösen földi erőkben és nem az égi Atyában, a szellem erejében és fensőbb akaratba kapaszkodik, nos, ott bizony kódolva van az örök áldozati szerep. Hatalomban és luxusban legalább akkora boldogtalanság vergődni, mint kiszolgáltatottságban és nyomorban.

Erre most jön ez a Korona, most jön ez a Vírus. Nyilván évtizedek múlva -egy szürke szeptember 11.-i napon-, utólag tudjuk majd meg, hogy tudatosan előkészítve, az emberiség fogyasztóládájába kerültünk. Hadd hulljon a férgese! Hiszen minden hullámzásban van, minden ciklikus, minden ok és okozat. Minden mindennel összefügg! A fegyveres háború, majd az újjáépítés bomba üzlet. A banki válság előtt szét kell teríteni a hiteleket, hogy a becsapott adósok később majd ismét egekbe repítsék a tőzsdét. A pánik vírusosan terjed, egekbe emeli a médiát, a kereskedelmet és a gyógyszeripart. A haszontalanság termeli a legnagyobb hasznot!

A politika is örül, hiszen külső eszközök révén ugyan, de megfélemlít, katonás karanténba zár, felügyel. Az állampolgár csendben magára marad, önkéntes belső illegalitásba vonul. Nem gondolkodik, nem lázad, nem követel. Egyszerűen csak kong és beszarik! Fojtogatóan fokozódik a Kín-ah! Aztán lassan felszámolódik minden közösségi tér. Nem lesz kocsma, színház, mozi, koncert, konferencia. Kiürülnek az utcák, bezár az Országház, nem lesz tüntetés és randalírozás, nem lesz kormánybuktatás és választás. Eljön végre az ideális állapot: -Mindenki kussol!

Soros, vírus, háború, infláció, LMBT, ufók. Féljél b@szd meg! Na, egyenlőre itt a vége!

Összekapom magam és rohanok a Tescóba!

HALÁLTUSA

 

Molnár Tamás / HALÁLTUSA

Az amerikai – orosz háború egy éves évfordulójára

Ketyeg az óra. A tudósok szerint hamarosan itt a végítélet: - Az emberiségnek már csak 90 másodperce maradt hátra, aztán jön a teljes megsemmisülés. Ezekben a drámai végidőkben jó lenne végre belelátni magába a ketyegő óra szerkezetébe is, kik miatt, mi okból, hogyan és miért működik ilyen tervszerűen, halálos és hatásos pontossággal a rémisztő visszaszámlálás. Az ok nyilvánvaló: - Teremtett Földünk minden szegletében eluralkodott a gonoszok, a sátánok, a démonok és az ördögök ember alatti szövetsége. Régen is itt voltak közöttünk rejtőzködve a mindenkori hatalomban és vallásban, de mára ledobták álságos és vér-sáros álarcukat. A bujkáló háttérhatalmak nyíltan színre léptek és előtérbe kerültek, az eddigi titkos összeesküvés elméletek rutinos hétköznapi valósággá és gyakorlattá változtak. A lelkiség, a szeretet, az emberség és a békesség visszaszorult és eltűnt a mindennapi életünkből. A gátlástalan anyagiasság és haszonszerzés, a mérhetetlen gyűlölködés, az élet elleni erőszak háborús hullámai mára teljesen beborították, megmérgezték és szellemileg szinte teljesen kipusztították a Földet. Az emberiségből rövid történelmi időszak alatt a világegyetem leginkább önmegsemmisítő parazita páriája maradt csupán. Az elsötétedés korszakában egyre gyorsabb ütemben elkezdődött a tervszerű pokoli alászállás időszaka.

A történelem folyamán már sok-sok szörnyűséget meg- és átéltünk. Visszatekintve viszont világosan látnunk kell, hogy a Sátán birodalma immár kétszázötven évvel ezelőtt, soha nem látott szervezettséggel lépett színre a Földgolyó globális megszerzése és megsemmisítése érdekében. Az akkor még távolinak tűnő észak-amerikai kontinens szegletében gyilkos fegyveres hordák és bűnbandák bukkantak fel, akik módszeres kegyetlenséggel irtották ki az ott élő békés őslakosság tömegeit. A meggyilkolt és megcsonkított tetemekért fegyvert és lőszert kaptak azért, hogy betegesen brutális gyilkosságaikat még inkább folytathassák és kiterjeszthessék. Mai tudásunk szerint akkoriban hozzávetőlegesen 100.000 őslakos indián embertársunkat pusztították el. A démoni korszak következő állomása egymással szembefordította a kegyetlen gyilkosokat, melynek során kitört a polgárháború, amely bestiális vérengzés a történészek szerint 1.000.000 embertársunk halálával ért véget. Erre a hatalmas hullahegyre épült fel, az un. „nyugati demokrácia”. Aztán az emberi testek és lelkek megsemmisítése a nagyüzemi rabszolgatartással tovább folytatódott. A Sátán emberekkel kereskedett és üzletelt! Húszmilliónyi fekete bőrű, kiszolgáltatott és nyomorúságban tartott emberi lényt adtak és vettek a bűzlő emberpiacok sikátoraiban úgy és olyan méltatlan, alávaló körülmények között tartva őket, hogy az állatoknak akkoriban több jog, megbecsülés és szeretet jutott.

Aztán jöttek az önpusztító világháborúk. A „demokrácia” újdonsült gyilkoló bajnokai mindkét háborúban elsősorban és természetesen üzletet láttak, cseppet sem érdekelte őket a milliónyi szerencsétlen áldozat. Tervszerűen megtervezték a fegyvereladásokat és szállításokat, aztán provokáltak és kivártak. Megvárták, amíg meggyengülnek és kivéreznek a harcoló felek, aztán a végső győzelem érdekében színre léptek. Az I. Világháború során 15.000.000 milliónyi áldozat, a II. Világháború során 150.000.000 milliónyi áldozat vére –közvetve vagy közvetlenül-, tapadt a kezükhöz. Országokat, városokat és falvakat lőttek és bombáztak porig, cseppet sem érdekelte őket a rengeteg szenvedő civil áldozat. Mielőtt véget ért volna az utolsó nagy világégés, a vérengző bestiák továbbra sem nyugodtak. Elvakult bosszúszomjtól vezérelve két japán város civil lakosságára (Hirosima és Nagaszaki) ledobták az atombombát, amely 250.000 szerencsétlen, védtelen és ártatlan ember szörnyű halálát okozta. A tettesekből sugárzott a kíméletlen gyűlölet.

Aztán kis ideig csend honolt a megrettent világban, a forrófejű tömeges gyilkosságokat felváltotta a dermesztő hidegháború. A globális Démon azonban nem nyugodott, eredendő és alapvető szükséglete volt a háború, az emberirtás és a vérontás. A nagy világégéseket követően újabb harminc kisebb háborús összecsapást provokált ki, amely ismét közel 20.000.000 halálos áldozatot követelt. Vietnam, Afganisztán, Pakisztán, a délszláv háborúk és az öböl háborúk elképesztő kegyetlenkedések és emberirtások sokaságán keresztül vezettek el a „Világ csendőre” szerepköréhez. Nem volt megállás. Az Ördög, a „béke nevében” módszeresen és következetesen behálózta és gúzsba kötötte az egész vergődő világot. A NATO, mint a katonai gyarmatosítás elsődleges „védelmi” eszköze, sorban térdeplő és irányítható alattvalókká tette a független nemzeteket. A politikai és gazdasági gyarmatosítás azonban itt nem állt le. Létre kellett hozni az Európai Unió egységes, szolgalelkű és felülről irányított gyarmatát, majd a potenciális ellenfél széthullása után a szovjet utódállamok következtek. A sátáni területszerzés és mohóság nem kímélte az új tagállamokat sem. Minden egyes kormányzat rabszolgaként függött az atlantista katonai, pénzügyi, gazdasági, kulturális és média befolyástól. Mert minden hagyományos értéket és értékrendet szét kellett verni. Európa, a fehér ember történelmi keresztény civilizációja egyre gyorsulóbb ütemben lepusztult és lassan megszűnt létezni!

Itt tartunk most, a végóra utolsó másodperceiben. Már észre sem vesszük, hogyan tűnik el saját történelmünk, nyelvünk és kultúránk, s vele együtt az emberi létezésünk. Ez a felülről vezérelt, démonizált valóság már minden szinten ránk telepedett és nehezedett. Éjjel-nappal nyomkodjuk a kezünkbe adott agymosó „okos” kütyüket, miközben felszámolunk szinte minden élő emberi kapcsolatot társainkkal és a természettel. A kultúra minden szintjét és szegmensét elöntötte a förtelmes erőszak kultusza. Ez már a halál kultúrája, amely digitális túlvilágként mutatja be a rettenetes valóságot. A manipulált médiában már szinte minden hír a sátáni vezérlésű és küldetésű amerikanizált eseményekről, a bulvárosodott és aberrált szexuális üzenetekről szól. A legfőbb cél a tömegek elbutítása. A szeretet és humánum helyett a félelem, az erőszak és a rettegés lett az új közösségszervező erő. A felszínes zombi létezést szellemileg megroggyant, idióta politikai bábuk irányítják. Az éttermekben felgyorsított módon műanyagot és szemetet zabálunk. Az utcákon egymást köpködjük, megvetjük és átkozzuk, miközben pszichológusokhoz imádkozunk. A nagyvárosok rohamléptekben gettósodnak, egymást érik a brutális gyilkosságok. Nem más ez, mint egy előre megtervezett Pentagónia, egy gigászi haláltUSA.

Mindeközben állunk csak tétován és tehetetlenül a pokol tornácán, távolról és bénán szemléljük a purgatórium tisztító tüzét. Talán van még néhány másodpercünk. Végre észrevehetnénk, hogy egy hatalmas és provokatív ördögi átverés globális áldozatai vagyunk. Békét, boldogságot, szabadságot, demokráciát hirdetnek és ajánlanak nekünk azok, akik már előre eltervezték az emberiség könyörtelen kiirtását és elpusztítását. A holokauszt mai hétköznapjaiban érdemes lenne ismételten felidézni, hogy a Sátán birodalma a 18. században 5 háborút, a 19. században 70 háborút, a 20. században 25 háborút, a 21. században 5 háborút vívott az emberiséggel szemben. Az emberi civilizáció történelmének véres háborúi közül, ennek a démoni államnak a kezéhez közel 200.000.000 milliónyi áldozat vére tapad. A világ legvérengzőbb rendszere messze túltesz a vallásháborúk, a világháborúk, a kommunisták és nácik szörnyűséges rémtettein. Ébredjetek már fel végre! Állítsuk már meg végre ezt a világméretű és borzalmas haláltusát! Állítsuk meg, mielőtt késő lesz…

Végül: - Magyar vagyok, nem maradhatok csendben! Az utolsó világégésben porig bombázták hazám civil lakosságát. 1956-ban feltüzelték és cserbenhagyták forradalmunk bátor hőseit. 1989-ben az atlantista gyarmatosítás okán megvédték, kiemelték és helyzetbe hozták az elnyomó vérvörös kommunistákat. A 2000-es évektől minden szinten destabilizálnak és pénzügyi vonalon nyíltan beavatkoznak a pártpolitikába és minden szabadnak látszó választásba. Most, minden áron bele akarnak rángatni egy utolsó, hatalmas és pusztító háborúba. Elegem van! Fogjuk már meg végre egymás törékeny kezét!

Wikipedia: USA háborúi a világban

https://hu.wikipedia.org/wiki/Az_Egyes%C3%BClt_%C3%81llamok_h%C3%A1bor%C3%BAinak_list%C3%A1ja?fbclid=IwAR1G7-WMRBeOLKKUxcVJZ50NjpY6Dejm19XI9ILhbsOBAtzxGAehyfKPQWU

Wikipedia: NATO támaszpontok a világban

https://hu.frwiki.wiki/wiki/Liste_des_bases_militaires_des_%C3%89tats-Unis_dans_le_monde?fbclid=IwAR1x07L0NxVXg6EojF2KcRHQrCjPGE4gf85VUHnhJmW9znSzwoSTSst9QY8

Forrás: Molnár Tamás Szótlanság / Facebook

TORZÓ A HATODIK KOPORSÓBAN

TORZÓ A HATODIK KOPORSÓBAN

Születésnap a temetőben / 40 éves az Inconnu művészcsoport (1978-2018)

Régen volt, talán igaz sem volt. Nagyon szürreális számunkra ez a mostani emlékév. A történelmi tudatunkban –akárcsak a látásunkban-, ott van egy láthatatlan fehér folt. Tudjuk, hogy van és létezik, de látásunk és agyunk nem érzékeli a valóságnak ezt a kicsinyke szeletét, így érthetően legtöbbünk számára ez a tér láthatatlan és ismeretlen marad. A szelektív magyar történelmi/történeti tudat és látásmód sajnos sok „fehér folttal” rendelkezik. Ilyen mindmáig teljesen feldolgozatlan eseménysor többek között az ’56-os forradalmat követő, késő Kádár-kori nemzeti ellenállás története. Persze nincsenek véletlenek! Valahol érthető a súlyos csend és a gyáva hallgatás. A világégést követő kommunista megszállás tudatformáló ereje több generáción keresztül, szinte már-már genetikusan belénk ivódott. Ezt még egy igazi, őszinte, mély és katartikus rendszerváltás sem tudta volna agyunkból végleg kisöpörni, nemhogy egy előre megrendezett, álságos és színpadias pótcselekvés. Ne csodálkozzunk tehát, ha itt maradt számunkra egy minden ízében torz és eldeformálódott történelmi örökség. Itt maradt a nyakunkon a posztkommunizmus, a pártállam, a vezérkultusz, az alattvalói lét, a kontraszelekcióra és párthűségre épülő hierarchia, az oligarchikus pártarisztokrácia, a demagógia és a cenzúra. Itt maradt és újraépült egy mindenen és mindenkin átgázoló materiális és internacionális pénzhatalom, amelyben képmutató és álszent módon kiteljesedik és összefonódik az állami- és nemzeti szocializmus. Furcsa öszvér lett ez a sok tekintetben balkáni, örökké a népre hivatkozó, „kaparj kurta kapitalizmus”, ahol csak az eszeveszett tolvajtempó diktálja az ütemet. A jövő úgy kezdődött el számunkra, hogy a múlt igazából be sem fejeződött!

De, hogy jön mindez ide? Hogyan jön mindez az Inconnu csoport elfeledett, elhallgatott történetéhez? Sajnos a kelleténél több és összetettebb emberi, művészi és közéleti szálon kapcsolódik hozzánk ez a nagyon brutális és szürreális magyar valóság. Azt is mondhatnánk, hogy naiv, idealista és romantikus lelkületünkkel, az „örök átmenet” lázadó gyermekeiként mindig, minden esetben rosszkor voltunk rossz helyen. Örök határmezsgyéken vándoroltunk. Művészként túlzottan politikusok voltunk. Politikusként túlzottan művészek. Elhittük, hogy létezik még belterjes civilizációnkban és kultúránkban a humánum, a szeretet, a szépség, a harmónia, a jóság és józanság fennkölt világa. Álmainkban elhittük és elképzeltük, hogy létezik még igazságos, becsületes, bölcs, gondoskodó és szerethető földi hatalom és állam. Elhittük, hogy őszinte érzelmeinkkel és szenvedélyeinkkel megváltoztathatjuk ezt az alapjaiban megrontott és elromlott világot. Betegesen hittünk az értékek mindent elsöprő erejében! Ennyi évtized elmúltával azonban rá kellett döbbennünk, hogy súlyosan tévedtünk! Rá kellett eszmélnünk, hogy azok a szerteágazó ideák, amelyekért harcoltunk, amelyre feltettük az egész életünket, nos, azok nem léteznek. A várva várt felvilágosodás helyett eljött az elsötétedés kegyetlenül buta, gőgös, gyűlölködő és megalázó korszaka. Ebben a drámai útvesztőben már nincs közösségi érték és belső, isteni iránymutatás. Itt már csak az önzés, az irigység, a cinizmus, a beteges individualizmus, az eltorzult egoizmus munkálkodik szinte mindenkiben. A mások feletti hatalomvágy és a telhetetlen pénzéhség gyorsan felzabálja a kapzsi lelkeket. Pőrén lecsupaszodott, elaljasodott és elbutult körülöttünk minden. Homokvárak között, sivár, felszínes, bulvár-sivatagban járjuk elveszetten az őrlődő kanosszát, miközben nem leljük az új hazát. Talán ennek a kínzó mai hontalanságnak az okán maradtunk örök vesztesek és ismeretlenek!

Pedig a kezdet ragyogóan szépen indult! Tudatosan róttuk a köröket, építettük magunkat. Bújtuk a könyveket, ittuk a szép képeket és a színes szavakat, szinte minden időnket színházakban, mozikban és kiállítótermekben töltöttük. Kerestük az akkori karizmatikus arcokat és példaképeket. Kandinszkij, Kuroszava, Tarkovszkij, Bergman, Bódi Gábor, Halász Péter, Paál István és a többiek nem hagytak nyugodni. Minden tekintetben formabontó, lázadó avantgardisták lettünk. Igazi szellemi bátorsággal, kreatív elszántsággal készültünk a későbbi kihívásokra és csatákra. Egy távoli szolnoki estén, az ottani művésztelep csoportos magányában megszületett az ötlet. Ismeretlenséget takaró nevünk ötlete. Akkoriban már felbontották leveleinket és csomagjainkat, esténként szürke arcú nyomozók követtek, munkahelyünk vezetőit, családtagjainkat és barátainkat egyre kíméletlenebbül faggatták a rendszer belügyes zsoldosai. Inconnu lett az üldözött név, amely kerülő úton ugyan, de mindig célba ért. Aztán lassan fojtogatóan bezárult a kör, a külső körülményeket tekintve ránk kattant a diktatúra bilincse. Munkahelyről munkahelyre vándoroltunk, aztán mindenhonnan kirúgtak bennünket. Ellehetetlenedett körülöttünk minden, először országos kiállítási tilalommal, majd szintén országos munkavállalási tilalommal sújtottak bennünket. Nem volt sem állásunk, sem pénzünk, de még útlevelünk sem, hogy elmenekülhettünk volna. Lehallgatták lakásunkat, megfélemlítették vagy beszervezték ismerőseinket és barátainkat, de nem adtuk fel. Makacsul nyomtattuk plakátjainkat, szórólapjainkat, kéziratainkat és könyveinket. Egyre biztosabbak voltunk benne, hogy helyes úton járunk. Ebben a fokozódó elnyomásban egyre inkább szent üggyé vált számunkra a sajtószabadság és az elnyomott, de szervezkedni képes szabad ember belső rendje, célja és akarata. Megszületett a politikai művészet (BM/Botrány/Belügy Művészeti frakció) teóriája és ideológiája. A párttal, a bürokráciával, a hivatalokkal való szembenállás polgárjogi ethosza. Ezek az elnyomó hatalommal szembeni megnyilvánulások nagyon gyorsan szimbolikus és teátrális, ugyanakkor cselekvő akciókban nyilvánultak meg. Filmekkel, képeslapokkal, plakátokkal, nyilvános képzőművészeti aktusokkal (happening, performance) mutattuk be a kommunista hatalom kíméletlenül nyers, ember- és szabadságellenes arculatát. Lassan lemerültünk a szellemi és politikai illegalitás legmélyebb bugyraiba. Bírósági ítéletek és börtönbüntetések fenyegettek és lebegtek folyamatosan a fejünk felett.

Már a kezdet kezdetén két hatalmas, áthatolhatatlannak tűnő intellektuális fal magasodott előttünk. A három „T”, a tilt – tűr - támogat világában, a „szabad ember azt csinálja, amit szabad” kulturális közegében, nem engedtek bennünket önállóan művelődni és olvasni. A szabad világ filozófusai, Orwell írásai és 1956 igazi történései megmászhatatlan sziklafalként magasodtak előttünk. Minden későbbi baj forrása itt kezdődött: az elhatalmasodó és kielégítetlen tudásvágyunk és kíváncsiságunk nem fért bele a felkínált kommunista karámba. A szellemi nyitottság, a színes és szerteágazó kreativitás, az önálló alkotókészség sehogyan sem illett bele a párthatározatokkal körberajzolt tömegemberek, kockafejek és sablonarcok szűkre szabott világába. Utólag furcsa ugyan, de gyorsan kinőttük pol-pot megye fővárosát, a provinciális, szürke, poros és unalmas Szolnokot. Törvényszerűen eljött a pillanat, amikor fejest ugrottunk az ismeretlenbe. Szeretett barátommal, harcos- és „tettestársammal”, Bokros Petivel együtt felköltöztünk Budapestre. Újabb tapasztalatokra volt szükségünk. Arra, hogy saját bőrünkön átéljük az önzetlen összetartozás érzését, másrészt testközelből lássuk azt a jól körülírt, kiábrándítóan gátlástalan értelmiségi árulást! Azt, amely utolsó pillanatokig életben tartotta a diktatúrát. A pokol és a mennyország kapujában drámai volt látni mindazt, ahogyan végleg elválnak egymástól a szavak és a tettek. Kísérteties volt szembesülni a gyáva, álszent és képmutató értelmiségi önfeladásokkal és önfelmentésekkel. Nem volt más hátra, mint előre! Újjáalakítottuk és teljesen átpolitizáltuk a csoportot, új lendületet kaptunk. Lelkiismeretünk és felfűtött szabadságvágyunk teljesen elnyomta és felszámolta a bennünk rejtőzködő, lopakodó kétségeket és félelmeket.

A fővárosban akkoriban –a ’80-as évek közepén-, már javában forrt, rotyogott, pezsgett az ellenkultúra. Írók, költők, festők, szobrászok, zenészek, filmesek és színészek tartottak tükröt a rogyadozó hatalom borostás, eltorzult képébe. Klubokban, művelődési házakban, presszókban, sőt magánlakások titkolt zugaiban szerveződött a sokrétegű, sokszínű nemzeti ellenállás. A Kaposvári Színház, az Egyetemi Színpad, a Szabad Európa Rádió, a Rakpart Klub, a Fekete Lyuk, a József Attila Kör, a táncház mozgalom, Horváth Misi, Zsille Zoli, Csengey Dénes, Cseh Tomi, Cserhalmi Gyuri, Sándor Gyuri, Dinnyés Józsi, Bucz Hunor és a többiek folyamatosan járták az országot, lazítottak és lázítottak. A rendszernek két sebezhető Achilles-pontja volt. Az egyik a világra kitekintő új művészeti irányzatok és stílusok szabadságra vágyakozó kavalkádja, a másik 1956 eltitkolt és elhazudott forradalmának nyílt színi felvállalása. Az Inconnu mindkét irányt bátran és radikálisan bevállalta. Akkoriban két végén égettük a gyertyát! Elmentünk a végletekig, a Fiatal Művészek Klubjában még magunkat is megsebeztük. Vérünket áldoztuk egy távoli, megálmodott, idealizált szabadságért! Elhittük és elhitettük, hogy van értelme az önfeláldozásnak, a Harcoló városnak, és hogy ennyi félelem, megaláztatás és szenvedés után Magyarország mégis a Tiéd lehet. Aztán persze itt is minden művészi megnyilatkozásunkat üldözték és betiltották. Nem maradt más hátra, mint a lakásgalériák, szabadegyetemek, szamizdatok önszerveződő világa. Aztán eljött a pillanat, amikor kiléptünk a fényre, kiléptünk az utcákra és a közterekre, kiléptünk az emberek közé és azt mondtuk: -Ne féljetek! Ne féljetek, mert ha lélekben összefogtok, erősebbek vagytok minden gonosz földi hatalomnál. Mindvégig a Magyar Forradalom emlékezete, és a velünk vállvetve küzdő ’56-osok voltak a példaképeink. Krassó Gyuri, Rácz Sanyi bácsi és Pákh Tibor emberi nagysága nélkül nem vihettük volna tovább a lángot. Jöttek a nagy tüntetések, a március idusák, a véreres októberek, az erdélyi falurombolások és vízlépcső elleni megmozdulások, az olimpiai bojkott elleni tiltakozások, a szolgálatmegtagadók, a szabad sajtó melletti és az emberjogi felvonulások. Szervezkedünk, könyveket írtunk, újságokat nyomtattunk, plakátokat, szórólapokat, matricákat, jelvényeket, zászlókat készítettünk és terjesztettünk. Szinte minden pillanatban spiclikkel, ügynökökkel, besúgókkal és rendőrkordonokkal néztünk farkasszemet. Sokszor merengtünk a magánzárkák koszos fapriccsein. Bilincsek között vergődtünk, de mégis. Maga a reménytelennek tűnő küzdelem mindinkább felemelő volt. Volt benne valamiféle önbecsapó, mámoros és könnyes pátosz. Valamiféle önáltató kegyes hazugság.

Aztán a romantikus álom drasztikusan félbeszakadt. A fordulatos események és történetek végén, sorozatosan jöttek a pofonok. Azoktól kaptuk a legnagyobbakat, akiktől cseppet sem reméltük, ahonnan cseppet sem vártuk. Azok árultak el először, akiknek segítettünk, akik mellett mindvégig kitartottunk. Keserű ébredés volt megélni, ahogyan az egykori maoista, lukácsista, revizionista, demokratikusnak és liberálisnak hazudott ellenzék ismét megtalálta saját gyökereit és összeborult a hatalomátmentő állampárttal. Borzalmas volt összeütközésbe keveredni a tolakodó, hajbókoló, az új hatalom kegyeiért ácsingózó "megélhetési" ötvenhatosokkal. Szörnyű volt szembesülni a nyugati kormányok politikusaival –az újdonsült gyarmattartókkal-, akiknek mindennél előbbre való volt az üzleti érdek, a biznisz, a csencselés, mint maga a szabadságra áhítozó nagybetűs Magyar Nép. Drámai volt megtapasztalni az igencsak alpári népi - urbánus vitát, a gyűlöletet, a szembenállást és marakodást. Aztán a kollektív árulásra felkerült a korona: az önjelölt ellenzéki kerekasztal lovagjai lepaktáltak az egyetemes emberi történelem legnagyobb és legsuttyóbb, véreskezű gazembereivel. A végső csattanó a június 16.-i temetési színjáték –ami már teljes egészében titkosszolgálati végjátszma volt-, az állampárt szerecsenmosdatása. A téren ott tolongott az átvert, szerencsétlen tömeg, az álszent gyilkosok pedig ott álltak révedezve saját áldozataik ravatalánál. Ott álltak sírunknál, ők mondták meg ki voltál. Ott és akkor végzetesen beszoptuk a köpönyegforgató Maszopot! Ott és akkor mi már partvonalon kívülre kerültünk. Mi lettünk azok a kirekesztettek, akiket az újonnan kinevezett politikai garnitúra még a 301-es parcella közelébe sem engedett. Nem tehettük be még a lábunkat sem az általunk megfaragott kopjafákhoz. Nem teljesült, nem teljesülhetett semmi az egykori álmainkból. A posztkommunizmus elindult végzetes útjára, a hajóágyú elszabadult. A kommunista vezetők nem kerültek börtönbe, nem lettek örökre eltiltva a közügyektől, nem lett vagyonelkobzás. Nem lett teljes körű elszámoltatás, nem kerültek nyilvánosságra az ügynöklisták, nem lett felmérve az államvagyon, nem lett földosztás. Nem alakult meg az új Nemzetőrség, nem épült fel az új Honvédség és nem jött létre az új Csendőrség. A vérbírák helyett sem lett egy új és tiszta ítélőszéki garnitúra. Nem jött létre a független és semleges magyar állam, nem kezdte meg törvényalkotó munkáját az alkotmányozó nemzetgyűlés. Nem választhattunk közvetlenül államelnököt, nem kezdhette meg tevékenységét a kétkamarás parlament, nem történt meg a teljes körű rehabilitáció és kárpótlás, nem hívta haza senki a külföldre üldözött magyar emigrációt. A nürnbergi per mintájára, senki sem ítélte el a kommunizmus bűneit. Kimentek a tankok, bejöttek a bankok. Az internacionalista külvilág csak csendesen somolygott és hallgatott. Helyette jött a „spontán” privatizációs, kamu-kárpótlásos, kéz-kezet mosós, lopós, ügynök-elvtárs-uram-báttyámos össznemzeti fos. Köpönyegforgató, ügyefogyott balfácánok, díszpintyek, pojácák, munkásőrök, ügynökök, KISZ-titkárok sereglettek elő ebben a rettenetes dantei színjátékban. Aztán díszzsidók, díszcigányok, dísznácik és díszkeresztények vágták magukat térdre és imára, vagy ültek fel vadászgatás közben háttal a Fehérló fiára. Eljött az ő idejük, eljött az ő országlásuk. Őrület és téboly. Valamit véglegesen és nagyon elrontottunk!

A csalódottságokkal telített évtizedek alatt azért akadt két-három szép és felemelő pillanat. A 2000-es évek elején csodálatos volt a polgári körök nagyszerű mozgalma mellett kardoskodni és bábáskodni. Felemelő volt összehozni a szétszakadt magyar értelmiséget a Visegrádi Disputák során. Később hittünk egy fiatal, tisztakezű és tekintetű generációban, amely új stílust, új lendületet ígért. Aztán jött 2006 morális forradalma, ahol azt reméltük, sikerül befejezni az alapjaiban elrontott rendszerváltást. Az általunk kirakott Kossuth téri koporsóval megüzentük az utódpártnak és mindenki másnak: - Innen már nem lesz feltámadás. És az üzenet váteszi módon beteljesedett. Lassan és szisztematikusan minden összeomlott. Zsákutcák és vargabetűk között vergődtünk, örök „békeharcra” ítéltettünk. Az önsorsrontó, fanatizált gyűlölet behatolt a hétköznapjainkba. A központosított, kézi vezérelt politika átvette az irányítást az élet teljessége felett. Itt nincs már magán- és családi élet, szexualitás, iskola, kórház, művészet, kocsmázás, esküvő és temetési szertartás az ő tudta, fennhatósága és engedélye nélkül. A Nagy Testvér gondolatrendőrsége mindenhol követ és figyel bennünket. Keserű volt szembesülni azzal, hogy a politika nem értelmiségi, különösen nem művészeknek való feladat. A politikusnak mifelénk gátlástalannak, lelkiismeretlennek, arcátlannak, hazudozósnak, műveletlennek, pénz- és hataloméhesnek kell lennie. Ez a modern trend, ez a korszerű elvárás. Az Inconnu csoport tagjai valahogy nagyon mások voltak. Senkinek sem kellett a bátorságuk, az antikommunizmusuk, a hagyománytiszteletük, az egyenességük, a szókimondásuk, az ötletgazdagságuk, a humoruk, a puritanizmusuk, a szociális érzékenységük, az empátiájuk és a segítőkészségük. Pedig fennállásuk alatt szinte mindenkin, mindenhol, minden nemes ügyben csak önzetlenül segítettek. Egykor tolták az ellenzék szekerét, fáradhatatlanul dolgoztak ’56 és a sajtószabadság ügyén, aktívan támogatták a civil mozgalmakat és kezdeményezéseket. Segítették az első szabad kormány értelmes döntéseit, önzetlenül harcoltak egy nagy ígéretekkel induló, fiatal nemzeti mozgalomért. Különösen sokat dolgoztak egy polgári, jobboldali, konzervatív értékrend megteremtése érdekében. Aztán csend lett. Minden erőfeszítésüket, minden küzdelmüket elsodorta a közönyös érdektelenség. A méltányosság, a hála és tisztelet tényleg nem politikai kategória. Még egy kósza, csendes "köszönöm"-öt sem mondott soha senki ezért a küzdelmes életműért. Ennek a mai modern világnak nincsenek már civil hősei. Sőt! Az önjáró, okos és intelligens ember rendkívül veszélyes! Nem kellenek ide az önzetlen, szerény, alázatos és áldozatvállaló honpolgárok. Valami hasonlót élhettek át Rákóczi névtelen talpasai, Kossuth magukra hagyott katonái, a háborús frontvonalak arctalan hősei vagy 1956 mindmáig ismeretlen utcai harcosai. Az Inconnu kirekesztett tagjai felett eljárt az idő, tetteiket elhantolta, maga alá temette a szelektív emlékezet. Lassan, csendben, keserűen, csalódottan, olykor nélkülözve mind elmennek majd a semmibe. Torzóba merevedett életükkel belefekszenek abba az egykor sokat emlegetett hatodik koporsóba. Furcsa, hogy éppen az borítja rájuk a szemfedőt, akiben egykoron bizakodtak. Furcsa, hogy ez az önbeteljesítő névválasztás lesz végül a közös sorsuk és vesztük. Ismeretlenek voltak és maradtak. Nyomtalanul eltűnnek majd a történelem vad viharában.

INCONNU CSOPORT / Fontosabb kiállítások és bemutatók:

· 1978. május 1. Cegléd - Az Inconnu művészcsoport megalakulása / Csoportos kiállítás / festmények, szobrok, grafikák

· 1978. november 17. Jászberény - Tanítóközpont / Betiltott kiállítás

· 1978. december 31. Szolnok - Szigligeti Színház / Kiállított tárgyak és plasztikák

· 1979. július Berekfürdő - Képzőművészeti alkotótábor / Képregények és képeslapok készítése

· 1979. szeptember 4. Zánka - Úttörőváros / Botrányos happening

· 1979. szeptember 22. Szolnok / Születésnapi happening

· 1980. január 17. Budapest - Fiatal Művészek Klubja / Botrányos happening

· 1980. április 22-30. Kunszentmárton / Provokatív kiállítás - Szolnok megyében betiltják a csoport működését

· 1980. május 23. Budapest - Képzőművészeti szakközépiskola / Botrányos happening

· 1980. június Berekfürdő - Képzőművészeti alkotótábor / Mail art készítés

· 1981, november 21. Budapest - Pszichiátriai Intézet pincéje / Látványos happening

· 1981. Elektronikus zenei kísérletek / Artpool archívum / Inconnu kazetta

· 1981. december - Az Inconnu csoporton belül megalakul a Politikai-művészet Frakció

· 1982. február Budapest - Fiatal Művészek Klubja / Postai művészet kiállítás, mail art

· 1982. március Budapest - Fiatal Művészek Klubja / Magyarország a tiéd lehet kiállítás / tárgyak és grafikák

· 1982. április Budapest - Fiatal Művészek Klubja / Betiltott kiállítás - Országos kiállítási tilalom

· 1983 május Budapest / Az Inconnu csoporton belül megalakul a Botrány-művészeti Frakció / BM

· 1984-85. Budapest / Artéria Galéria működése / 31 alkalommal bemutatók, kiállítások, politikai rendezvények a lakásgalériában

· 1986-87. Budapest - The fighting city 1956 / A harcoló város nemzetközi kiállítás Krassó György lakásán, amelyet a rendőrség elkoboz

· 1987. október London - Meeteng hause / 1956-os emlékkiállítás / Grafikák

1988. Budapest / Éhségsztrájk az elkobzott útleveleinkkért

· 1988. október Budapest - Rákoskeresztúri köztemető 301-es parcella / Emlékoszlop, központi kopjafa - a műalkotást a rendőrség ideiglenesen elkobozza

· 1980-89. Budapest / Nemzetközi adománygyűjtés az '56-os emlékmű javára

· 1989. június 16. Budapest - Rákoskeresztúri köztemető 201-es parcella / Nemzeti Sírkert kialakítása / További 300 fejfa megfaragása és felállítása

· 1989. augusztus Amszterdam / Európa az árral szemben fesztivál / Installáció

· 1990. június Gemenc / Művészeti alkotótábor szervezése / Festmények és grafikák

· 1991. március Szolnok - Megyei Művelődési Központ / Inconnu kiállítás / grafikák, installációk, performance

· 1991. október Marseille / Művészeti fesztivál / nagyméretű installáció

· 1992. június Párizs / Kiállítás a Montmartre-on / Grafikák

· 1993. június Berlin / Alternatív művészeti fesztivál / grafikák

· 1994. június Kassel / Művészeti könyvkiállítás és vásár / grafikák

· 1995. szeptember Frankfurt am Main / Grafikai kiállítás

· 2002. május 24-26. Kaposvár /Új Inconnu csoport / Utcai installáció

· 2002-2003. Országos vándorkiállítás / Antikommunista politikai plakátok

2006. szeptember-október / Kossuth téri koporsó / Installáció

· 2008-2012. Szentendrei-sziget / Árvalányhaj művésztanya kulturális rendezvényei

· 2013-2014. Országos vándorkiállítás / SÁMÁNRAJZOK / Magyar őstörténet képekben

· 2015. Szentendrei-sziget / Árvalányhaj művésztanya / Sámán-mandalák kiállítás

· 2016. Szentendrei-sziget / Árvalányhaj művésztanya / Mágikus tükrök kiállítás

· 2017. január - március / Országos vándorkiállítás / Nagyméretű GULAG installáció

INCONNU CSOPORT / Képzőművészeti munkáik megtalálhatók:

· Artpool Archívum / Magyarország / Budapest

· Bokros Péter magángyűjteménye / Budapest - Nagykörű

· Árvalányhaj művésztanya / Magyarország / Szentendrei-sziget

· Hoffmann István magángyűjteménye / Dunabogdány

· The International Council of the Museum of Modern Art / New York / USA

· Staatsgaleria Modern Art Museum / Stuttgart / Németország

· Universiteits Bibliotheek / Amsterdam / Hollandia

INCONNU CSOPORT / Filmek:

· Gulyás János: Ismeretlenek / Dokumentumfilm az Inconnu csoportról

· Ismeretlenek 1.: https://youtu.be/52ZpRyir0X0

· Ismeretlenek 2.: https://youtu.be/Vrl_hKsDhN4

· Ismeretlenek 3.: https://youtu.be/EZ38F7mZTiA

· Portréfilm / Az Inconnu csoport / https://youtu.be/eZOfPgUBCYg

· Film Studió Planet / Lejáratás és bomlasztás - A hálózat örök / https://youtu.be/-arVr1ErRrs

· Rendszerváltás / Beszélgetés Molnár Tamással / https://youtu.be/78qM6M9i_-M

· N1 kávézó / Beszélgetés Molnár Tamással / https://youtu.be/UNNvRRM1LJM

· 2006. Amnesztiát / Dokumentum videó / https://youtu.be/R1sV8d5Fo-o

· 2006. Kossuth tér / Dokumentum videó / https://youtu.be/niMIwzU352Q

· 2016. A Kossuth tér visszatér / Sajtótájékoztató / https://youtu.be/wN1mMHebz6I

· Hungária Televízió / Véres nagyoperett kiállítás / https://youtu.be/jcuhpSPUyp8

· Kristály Média / Sámánrajzok kiállítás / https://youtu.be/Wr_lHaK2zas

· Magyarok a Gulagon / Pesti Srácok / https://youtu.be/fiEr7kNHg6w

INCONNU CSOPORT / Könyvek:

· HARD -képregény magazin / Inconnu csoport 1979

· Ismeretlen földalatti vonal I.-II.-III.(szamizdat) 1979-1983 / Punknow Kiadó

· Történések és dokumentumok (szamizdat) 1983 / Inconnu csoport

· Retrospektív - művészeti album (szamizdat) / Artéria Kiadó 1985

· Szentháromság - Játékok a félelemről (szamizdat-drámák) Arteria–ABC Kiadó 1986

· A hús mitológiája - művészeti album (London) / Artéria Kiadó 1988

· Kopjafák és vallomások / Levelek 1956-ról /Kiadó: Csapó és társai, Szeged 1989

· Spion bölcsei / Válogatás a nemzeti sajtónak és az asztalfióknak írt publicisztikákból / Megvető Kiadó 2003

· Hontalanság / Megvető Kiadó 2004

· Szarháziak és Giccsmagyarok. Válogatás a nemzeti sajtónak és az asztalfióknak írt publicisztikákból / Masszi Kiadó 2005

· Polgárháború / Megvető Kiadó 2008

· Végítélet Megvető Kiadó 2010

· Emberhalász Megvető Kiadó 2010

· Megfeszítve Megvető Kiadó 2012

· A szélmalomharcos / Önéletrajzi kötet / Megvető kiadó 2012

PROGRAMAJÁNLÓ / Árvalányhaj művésztanya  

TAVASZKÖSZÖNTŐ ÜNNEP 2017

Eleged volt a télből, a szürkeségből és a depresszióból?

Gyere ki hozzánk a tavasz ünnepén!

Tanyasi évadnyitó az Árvalányhaj művésztanyán!

Helyszín: 2017 Pócsmegyer, Labdarózsa u. 4.(Szentendrei-sziget, Surány IV.)  
GPS: 47°41´49.96´´ ; 19°6´38.63´´)

Tanya képekben: https://photos.google.com/albums

Kezdési időpont: 2017.május 20. szombat 15.00 óra

Tervezett programok: Májusfa állítás, sajt-, pálinka- és borkóstolás, mezei focimeccs, íjászkodás, lovaskocsikázás, főzőverseny, közös vacsora, kiállítás, népzenei bemutató, koncert, zene és tánc hajnalig.

Élőzene: Piri József – az Atlantisz együttes zseniális billentyűse

Olcsó önkiszolgáló büfé!

Állandó kiállítások a tanyán: 

Molnár Tamás - Sámánrajzok: https://photos.google.com/albums

Molnár Tamás - Sámán mandalák: https://photos.google.com/albums

HAGYOMÁNYOS FŐZŐVERSENY:

Várjuk a kreatív pörkölt, paprikás és gulyás ötleteket! Bográcsot és alapanyagot hozzatok, a tűzifát mi biztosítjuk!

A gulyás- és pörköltfőző versenyre az alábbi címen kérjük a csapatok nevezését:muvesztanya@gmail.com

GYERTEK EL MINÉL TÖBBEN, SZERETETTEL VÁRJUK AZ ISMERETLEN ISMERŐSÖKET (IS)! 

(Előzetes bejelentkezés esetén, korlátozott létszámban, a falusi turizmus keretében olcsó szálláshelyet is tudunk biztosítani!)

Előzetes bejelentkezés szükséges: muvesztanya@gmail.com

Házigazdák: Klári & Tamás

Elérhetőség: Tel: 06/26/631-620 - Mobil: 06/70/544-1019 

Email: muvesztanya@gmail.com

KÖNYVAJÁNLÓ / Magyar menedék Könyvesház
A Kossuth tér visszatér / Molnár Tamás ajánlása
Kossuth tér 2006 - Előszó a messzi távolból 

Kevés olyan kegyelmi pillanata akad az életünknek, amikor feltámad és megmozdul a mélyen alvó néplélek. 2006 forró őszén történt valami súlyos és mélyreható társadalmi kataklizma, amely később alapjaiban megrengette és felforgatta a szürke hétköznapjainkat. Szinte sorsszerű, hogy az alulról szerveződő népmozgalmak minden esetben elbuknak, kifulladnak vagy kivéreznek. 

A magyar történelmi múlt szinte mindegyik kiemelkedő pillanata ellobbant és elhamvadt, hogy aztán később beteljesítse történelmi üzenetét és küldetését. Ahhoz, hogy megértsük 2006 mai tanulságait, vissza kell mennünk az időben, és szembesülnünk kell néhány kimondatlan vagy még inkább eltitkolt alapvetéssel: 1. Minden hataloméhes messianisztikus uralkodó azt gondolja önmagáról, hogy ő és az általa kiépített rezsim a történelem végső ki- és beteljesedése. Az egoista és despotikus hatalmi önimádat nem szabadságot és jólétet teremt, hanem csak zaklatott rémálmokat. 2. A hierarchiában élő nép számára, nincs jó és igazságos kasztrendszer. A szabadság vagy a jóléti kiváltság csak és kizárólag az uralmon lévőknek és haszonélvező udvaroncaiknak adatik meg. A rejtett rabszolgaság sajnos mindmáig élő örökségünk! 3. A szabadságra, testvériességre és egyenlőségre felépített nyugati demokráciaeszmény minden ízében hazug, hamis és igaztalan, mondhatnánk azt is, hogy kétségbeejtően látszólagos, vagyis halott. 

Ha lefordítjuk a mai magyar valóságra ezt a három általános és alapvető kinyilatkoztatást, akkor többek között a következő megállapításokra juthatunk: 1. A mai pártállami és posztkádári Magyarországon tudatos és jóváhagyott hatalomátöröklődés / átörökítés zajlott (apák és fiúk között), ezért nem történt, nem történhetett semmiféle valódi, mélyrétegű rendszerváltás. 2. Amíg az egykori "ellenzéki kerekasztal" kollaboráns és manipulált pártjai uralják a törvényhozást, a közvagyont és a közbeszédet, addig nem is lehetséges semmiféle változás. 3. Végletekig kiépített hatalmi rendszerek és struktúrák csak rendszerszinten bukhatnak meg, hétköznapi választások során sohasem. Kicsik vagyunk a gyökeres változáshoz. 

Legtöbbször (sajnos) világpolitikai aktus, akarat vagy sorscsapás dönt saját sorsunkról. Mindezekből az alábbiak következnek: Az újkori történelmi "ősbűn", a kommunizmus előre kitervelt és megkoreografált teátrális aktusából fakadt. A Nagy Imre-temetés hazug koporsószimbóluma nem egy totalitárius rendszer végső temetését, hanem egy bűnös, népnyúzó rezsim ismételt feltámadását és újjászületését jelképezte. Ma már látjuk, hogy szinte minden szó és minden tett előre megkomponált és kitervelt hazugságária volt. Aztán a következmények nélküli, álszent, a valódi katarzist nélkülöző folyamat lassan felzabálta a lelkeket, testeket és a valóságot. Az istenadta nép többsége örömmel elhitte és beletörődött, hogy létezik békés átmenet összeomló kommunista diktatúra és dekadens demokrácia között. Elhitte a nagy kivetített metamorfózist, azt, hogy vérvörös elnyomói européer szocialista internacionalistákká vedlenek. Elhitte, hogy szélsőliberális rohamosztagosokból a keresztény üdvtant mantrázó, alázatosan térdeplő, polgári szolga lehet. 

Furcsa ugyan, de a zsebhorizontú, ateista tömeg ritkán gondolkodik következetesen. Egykor volt istenhitét gyarló politikusaira vetíti. Kóros rajongásától már nem lát, eszét vesztve tévelyeg az önjelölt, ígérgető pojácák között. Aztán jött a katarzis. Jött a pojácák öntelt királya, és elmondta rémisztő "igazságbeszédét". Úgy kellett ez fanatikus híveinek és ellenségeinek, mint egy falat kovászolt kenyér. A felkorbácsolt "rohadt, nyüves ország" egyszerre őrjöngött és nyüszített. Mindkét oldalon hivatkozási alap lett ez a teljesen hazug és alávaló kinyilatkoztatás. Ebben a fortyogó változatlanságban a bűn végleg erénnyé kovácsolódott, akárcsak az a fránya történelmi szükségszerűség, amely teljes körű felhatalmazást adott a folyamatos, arcpirító tolvajlásnak. 

Az arrogancia, a cinizmus és árulás felmagasztosult, az erkölcs és morál lenullázódott, kitört az osztály nélküli osztályharc. Mindent elöntött és beterített a gátlástalan, mohó és csillapíthatatlan hataloméhség. Olyan lett ez a belterjes, fekáliával leöntött világunk, mint egy véres nagyoperett. A hömpölygő tömeg önérzete egyre csak nőtt, csapongott és dühöngött, végül összefeszült. Valami félelmetes távoli tűz lobogott a bepárásodott tekintetekben. Egymásba folytak nappalok és éjszakák, egymásba folytak az indulatok. 

Aztán orrfacsaró, bűzös füstben villogtak a kardlapok, vágtattak az attakparipák, emberszerű maszkos véglények forró golyókat lőttek a lelkekbe. Véres tetemek hevertek szerteszét. Barikádokat emeltünk eléjük, mindhiába. Golyóik szilánkosra szabdalták Árpád dicsőséges lobogóját. Véres emberi testek vergődtek szanaszét. Aztán bátran kiszabadultunk önmagunk fogságából, boldogan széthordtuk a szabadságot, felgyújtottuk a hazugságot, jó volt néhány pillanatra ismét őszinte emberként létezni, lenni, megmaradni és tovatűnni. 

A pillanat hevében ismét megjelent a koporsószimbólum: "Nektek innen már nem lesz feltámadás!" Azt gondoltuk és üzentük, hogy végre felvirradt egy új, igazi és valódi rendszerváltás hajnala. Ám súlyosan tévedtünk! A legfájdalmasabb árulás onnan omlott reánk, ahonnét cseppet sem vártuk. Sok-sok idő telt el azóta. Az árnyékok elhalványultak a kopott falakon. A félelem is megszűnt már, csak a kívülállók végtelenül naiv reménye maradt meg legbelül. Azt hittük, hogy végleg leromboltuk azt a régi, elrohadt rendszert, pedig kölcsönös gyűlöletünkkel csak újjáépítettük azt, még masszívabb és szélesebb alapokon és talpazatokon. 

A rendíthetetlen önteltség sötét obeliszkje most büszkén magasodik felettünk. - Légyen akaratotok szerint, beteljesítem rajtatok a végzetet! - szól felénk a többségi orákulum mindenható hangja. Az égieknek látszó földi tüneményből végleg elillant már a spiritualizmus csillámpora. A karizmából mára csak a kar kegyetlen izma maradt. Ennyi idő után végre valljunk be őszintén és bátran valamit önmagunknak: 2006-ban, ebben a furcsa, elbukott "morális forradalomban" látszólag semmit sem sikerült elérnie a lelkes, önfeláldozó tömegnek. Az utca lobogóját lenyúlták logónak, őszinte radikális dühét először militarizálták, majd egy váratlan, ismételt arculatváltással elvették háborgó lelkét, és kedélyes cukisággá szelídítették. 

De ez a kisebbik baj csupán, mert rendszerszinten minden változatlan maradt. "Vedd el a másét, erővel! - harsogták egykor a fegyveres kommunisták. "Lopd el a másét, törvényileg! - nevetnek szemedbe cinikusan a mai "demokratikus" jogalkotók. Változtass meg mindent, hogy minden változatlan maradjon - szól fejünkben az időtlen bölcsesség. Nem csoda, ha kitántorogtak innen mosogatni a jövőkép nélküli becsület, lelkület és érzület fiatal tömegei. Hiába roggyant meg vészesen a balfaszok utódpárti garnitúrája. 

A hazaáruló liberális gyalog-galopp rendületlenül - féllábon ugrálva-, döcög tovább végzete felé. Hiába erősödött meg a jobbikból egyre rosszabbá váló nemzeti dekoráció, a sorskérdésekbe nem szólhat bele. Hiába minden, ha lázas dühünkben átestünk a sötét ló 2/3-os oldalára. Mi, a rezervátumok és sátortáborok örökké becsapott lakói nem jöttünk rá időben, hogy a korlátlan felhatalmazással csak és kizárólag visszaélni lehet. Hiába minden, mert ebben a félfeudális, elsötétedő despotizmusban, Orbánisztán szikár földjén tökéletesen sikerült kiszidoloznunk ezt a velejéig elbaltázott gyurcsányi gyűlöletet. 

Furcsa, öszvér világ lett ez. A haveri oligarchákból álló, kontraszelektált pártállam kiveti ránk a hadiadót, vazallusai bezsebelik a feudális hűbért, békeharcot és körmenet hirdetnek, a félelemre közösséget építenek, végül - hallgatva az idők szavára - az elátkozott államszocialista rendszert bőszen átalakítják majd álnemzeti szocializmussá. A történelem más szinteken ugyan, de örökké ismétli önmagát. A hatalom lélektana igen egyszerű. Kaparj, kurta, mert ismét beérett az értelmiségi árulás! 

De tényleg: Húzzunk bele! Mi az, hogy! Nagyon, is! Lesz még valaha morális forradalom, vagy megmarad nekünk az utolsó szalmaszál, a földhözragadt éhséglázadás? Lesz még valaha naiv és idealista embertömeg, aki szabadságért, igazságért, önbecsülésért, nemzeti eszményképekért valaha harcba száll? Ebben a nagy "világmegváltó" önzésben és egoizmusban lesz még közösségi érték és akarat? 1956 után már csak a lobogóból kivágott, üresen tátongó lyuk maradt reánk. 

A Pesti Srácok alvadt vérét lassan teljesen betakarja az eldudvásodott, parlagon hagyott anyaföld. Mert a megélhetési forradalmárok örökké átfestik és plagizálják a múltat. A manipuláció bajnokai mindössze ehhez értenek. Következmények nélkül próbálják minimalizálni az eljövendő bukás kockázatát. Mégis. Isten teremtményeiként hinnünk kell a földöntúli csodákban. Akár saját életünk árán is hinnünk kell a Gondviselés mindenen átáramló, felemelő erejében. 

Vagyunk itt jó néhányan, akik 1956-ban látták meg először a felkelő nap tündöklően sugárzó fényességét. Vagyunk itt egy néhányan, akik 2006-ban, az elsötétedő alkonyi fényben pillantottunk bele utoljára harcoló társaink szemébe és szeretetteljes arcába. Vér, veríték és könnyek. Köszönöm nektek ezt a korszakokon átívelő és felemelő történelmi pillanatot. Köszönöm, hogy azokban a nehéz időkben ott lehettem veletek és mellettetek. Köszönöm, hogy a barátotok lehettem! Nagy kaland magyarnak születni, magyarrá lenni és magyarnak maradni! Vigyázzatok a bennetek lobogó tűzre! 

Molnár Tamás képzőművész, író, publicista